-Jó Napot kívánok! – mondta határozottan és kiegyenesedve P.M., mikor háromnegyed órás sorban állás utána a gyógyszertár üveges pultjához ért- Két kiló kokaint kérnék!
Az üveg túloldalán ekkor megbillent egy dajerolt fej, drótkeretes szemüvege fölött ferde szemöldökkel sandított át nagyban méregetve a kuncsaftot.
-Elvitelre lesz, vagy itt fogyasztja? – érdeklődött a férfi szándékának komolyságát fürkészve.
-Elvitelre, természetesen – miközben egy kis jelentőségteljes szünetet próbált tartani – már ha szépen be tudja csomagolni… teszik tudni, ilyen kis rózsaszín masni, vagy valami…
-Már hogy ne tudnám!- vágta rá Manyi néni, a maga rezisztens komorságával és a pult alatt hajbókolva, valami békebeli, piros zománcos zsírosbödönből kanalazta a hófehér port a szem előtt lévő kis digitális analitikai mérlegre. Aztán az utolsó kanál valamivel nagyobbacskára sikerült és miként Manyi néni egy erősebb mozdulattal baszta oda, igen nagy port kavart vele.
- Phhhf… Phhjjj…phöhhhj…khrákkkk- mondta,s egy textilzsebkendőbe fogta a slejmet. – Kettő tíz. Maradhat?
-Igen, köszönöm.- helyeselt P.M. látva, hogyan szaporodnak a nullák a pénztárgépen és fájó szívvel konstatálva, hogy most több órás fizetésével áldozik ezért a kis adagért, amit a média-iparban robotolva keresett. – Kápéval fizetnék, ha nem baj- és még Manyi néni helyeslése előtt átvágta az üvegen a kafferbivalybőr aktatáskát. Az azonnal rávetette magát, és irdatlan sebességgel nyalogatta végig a húszezreseket, miközben Jolikára bízta a díszdobozt, meg az átkozott masnit.
-Szép kis ajándék, mondhatom - mormogta bajsza alól Manyi néni, kockásra ráncosodott fején egy jóllakott vigyorral. Épp az utolsó húszast számolta le- azt hittem, magának lesz –majd sürgetőleg oldalba bökte Jolit, aki még mindig a masnit kötögette, úgy elmerült P.M. igéző szemeiben.
-Nem, nem.- biccentett illedelmesen mosolyogva P.M. – én Red Bullal vagyok – majd masnis csomagot hóna alá kapva, kirepült a patikából.
